Lamentáció a kutyákért

Gyere te szegény a boxerek közé, alázkodj a bernáthegyiek pofája alá, szimatolva orroddal fölfelé, hökkentve dolmányos pincsiket, gyere te csapzott, mosdatlan, koldustetűs, őseid koponyáját hagyd a bürökben, mosolygós szelídségüket, s azt a kimerült harapást, vége az őrzéseknek, nem vagy te már az az eb, a lompos lustaság, vidám lihegés, kiöltött nyelvvel nevető, megfagyott szél rongyai közt a csonttal, húsz fekete köröm cárja nem vagy, gyere Normandiába fényképezők elé, csaholj tengeri csillagra, állj kétlábra, s iramodj apály után, halhatatlan leszel, micsoda patát hajszolnál a tilosból? bikák kísértetét? korcs vagy, a paripákkal fürgeséged elveszett, hisztéria hajt kereket megállítani, nappal láncon pörögsz, éjjel is odaülsz szabadon, fölugatnak a régi bajnokok, nyúlpihések, fácánok után is felrepülők, hajnali holdtöltekor: ne rontsd a korai portyák hitelét! gyámoltalan hangoddal ne háboríts, gazdád hangjára sem hasonlítasz, társalgásra esetlen, bandából kimarva űzöd a kismacskákat, gyere szegény piros pórázra, esti szellőzködésre, gyere az emelet sarkába, ne ott, te ugatások stafétájának vége, hogy izgult az éj az őr lépte után! harangokat győzött a tutolás, vonítások lelkekbe hallatszottak, de te kert alá menekülsz, bújsz, nem mint a rablókra feszült márvány-ebek, rossz-hír-hozók előtt dühbe gömbölyödők, hirtelen némulók, kiket a csönd súlya álomba nyomott, gyere szegény, kocsmába mennek veled, s kikötnek, gyere, mesélnek majd a küszöbön gyereklovagoltató kutyákról, gyerekfejeknél hízelkedőkről, megalázott, ferde farral szaladókról, kanok pompájáról, s iszonyú szégyenéről az összeragadásban, beszélnek szomszédok dorongjairól, sánta kutyákról, kék mérget okádó kutyákról, vadőrök bosszújáról, te mindenből kimaradt, szaladj ki a télizöld bokrok alól, mintha egy nyúl billegő futását láttad volna meg, mely Ragúzáig meg sem áll, menekülj az útszéli haláltól, áthajt rajtad a röhögés, hangyák másszák meg véres orrlyukadat, gyere, meghajlok előtted térdemig, szíjra kujtorgó árnyék.