Költözködő

Sinka István

Föltornyozott párnája rom,

injekcióstűje szemétvödörben,

elsiratta az orvos is,

háromkerekű vászonautója

legurult a hegy alá,

kétfejű kínja rámköröz,

én sem kérek feloldozást,

meglát örökségében,

állát könnye kihegyezi.

Lepkéi halhatatlanok,

és nem szállnak le sohasem,

nem múlik a diófaárnyék,

hiába jön sötét tél,

szüntelenül itt füstölög

a puszták állatainál

koravén bojtár, apátlan,

csillagokba tekintgető,

térdéig gyapjú, s puliszőr,

feje fölött bál, öregekkel,

a távoli havasra kiáll

három szivárvány-asszony,

hiába a mészárosok,

az országos nagy Parciumban

a juhnyáj szétgöndörödik,

fejjel a kórók tövének,

mindig bujdosik valaki,

hiába űzik, körözik,

bőséges vadnyúllal a föld,

jóllakat lovast, gyalogos cselédet,

itt nem változik semmi sem,

a rézművest már nem lehet

kilakoltatni a holdból,

mennyből kiskoporsós költözködőket,

síkról katonasír-túrást,

napvilágból szegények szenvedését.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]