Musée de L’Homme
| Kiemelkedik fejem, én lefejezhető, |
|
| nemesítem magam és elhagyom, |
|
| se név, se maszk, se jegy, |
|
| csigahéjas kövületek fölött |
|
|
Balassi
| a szél két emlője kibontva, |
|
| fűre dönttettem, pünkösd havának |
| gyepére onttattam mint a vér, |
| itt a tavaszban most születik |
|
| végeztetek volna velem amúgy, |
| megszabadultam, megszabadultam, |
| csizmámra lentről fölragyog a Duna, |
| megsarkalja ezüsttel, útnak indít, |
|
| most kezdődik a sehovase út, |
| túl a karokból vetett hurkon, |
| és az te seregedben jártam. |
|
|
Költözködő
| Föltornyozott párnája rom, |
| injekcióstűje szemétvödörben, |
| én sem kérek feloldozást, |
|
| és nem szállnak le sohasem, |
| térdéig gyapjú, s puliszőr, |
| feje fölött bál, öregekkel, |
| három szivárvány-asszony, |
| az országos nagy Parciumban |
| a juhnyáj szétgöndörödik, |
| bőséges vadnyúllal a föld, |
| jóllakat lovast, gyalogos cselédet, |
| itt nem változik semmi sem, |
| a rézművest már nem lehet |
| mennyből kiskoporsós költözködőket, |
| napvilágból szegények szenvedését. |
|
|
Holdfogyatkozás
| Harmat csöpörög, felakasztva |
| nappalom, csípős a holdvilág, |
| szél viszi el egy kanca könnyében |
| meghaltak-e, vagy meggazdagodtak? |
| forog vízszintes biciklikerék, |
|
| két hold fogyatkozik éjfelén, |
| örök életbe akartam látni, |
| amely csonkjáig sosem ég. |
|
| Repül hajnalom fekete keresztje, |
| cseresznyepír, hársfavirág egyensúlyában |
| hajszálamat kifújja árnyából a szél, |
| mint a vacakot elejti ott, |
| ahol majd kivirágzok örök világosságra, |
| s az elfelejtett bagolysuhogásban |
| nem szarvaz föl se hold, se csillag, |
| nem hordok aktatáskát, orrom sem viszket, |
| egy kifáradt labda tövében, |
| ölelem én is akit kirajzolok az égből. |
|
|
Lamentáció a kutyákért
| Gyere te szegény a boxerek közé, |
| alázkodj a bernáthegyiek pofája alá, |
| szimatolva orroddal fölfelé, hökkentve |
| dolmányos pincsiket, gyere te csapzott, |
| mosdatlan, koldustetűs, őseid |
| koponyáját hagyd a bürökben, |
| mosolygós szelídségüket, s azt a |
| kimerült harapást, vége az őrzéseknek, |
| nem vagy te már az az eb, |
| a lompos lustaság, vidám lihegés, |
| kiöltött nyelvvel nevető, |
| megfagyott szél rongyai közt a csonttal, |
| húsz fekete köröm cárja nem vagy, |
| gyere Normandiába fényképezők elé, |
| csaholj tengeri csillagra, állj |
| kétlábra, s iramodj apály után, |
| halhatatlan leszel, micsoda |
| patát hajszolnál a tilosból? |
| bikák kísértetét? korcs vagy, |
| a paripákkal fürgeséged elveszett, |
| hisztéria hajt kereket megállítani, |
| nappal láncon pörögsz, éjjel is |
| odaülsz szabadon, fölugatnak |
| a régi bajnokok, nyúlpihések, |
| fácánok után is felrepülők, |
| ne rontsd a korai portyák hitelét! |
| gyámoltalan hangoddal ne háboríts, |
| gazdád hangjára sem hasonlítasz, |
| társalgásra esetlen, bandából kimarva |
| űzöd a kismacskákat, gyere szegény |
| piros pórázra, esti szellőzködésre, |
| gyere az emelet sarkába, ne ott, |
| te ugatások stafétájának vége, |
| hogy izgult az éj az őr lépte után! |
| harangokat győzött a tutolás, |
| vonítások lelkekbe hallatszottak, |
| de te kert alá menekülsz, bújsz, |
| nem mint a rablókra feszült márvány-ebek, |
| rossz-hír-hozók előtt dühbe gömbölyödők, |
| hirtelen némulók, kiket a csönd |
| súlya álomba nyomott, gyere szegény, |
| kocsmába mennek veled, s kikötnek, |
| gyere, mesélnek majd a küszöbön |
| gyereklovagoltató kutyákról, |
| gyerekfejeknél hízelkedőkről, |
| megalázott, ferde farral szaladókról, |
| kanok pompájáról, s iszonyú |
| szégyenéről az összeragadásban, |
| beszélnek szomszédok dorongjairól, |
| sánta kutyákról, kék mérget okádó |
| kutyákról, vadőrök bosszújáról, |
| te mindenből kimaradt, szaladj |
| ki a télizöld bokrok alól, mintha |
| egy nyúl billegő futását láttad volna meg, |
| mely Ragúzáig meg sem áll, menekülj |
| az útszéli haláltól, áthajt |
| rajtad a röhögés, hangyák másszák meg |
| véres orrlyukadat, gyere, |
| meghajlok előtted térdemig, |
|
Az utolsó hónap ünnepei
| Piros palástot ölt, fölköti kócszakállát, fejébe húzza süvegét. |
| Tétován billeg, akár csónak a kikötőben eloldozás és indulás |
| között. Méltóságos bohóc. Akkor kezdődik az ünnep, mikor |
| már maga is elhiszi a nagy távolságokat cipője mögött, a nagy |
| időket szakálla fehér szálaiban. |
|
| Rongyos gyerekek osonnak gyertyás papírdobozokkal, |
| évezredes időből csörögnek ki a pásztorok. Idő és tér |
| megszűnik. Halhatatlanná és felbonthatatlanná merevülünk a |
| szeretetben. Mindannyiunk szemében ugyanaz a fény. Egyre |
| valószínűtlenebbé változunk, fejünkre csákó kerül, szánkba |
| trombita. Így lesz zavartalan az átváltozás, a pontos |
| beilleszkedés az új év hajnalának menetébe, amikor senki sem |
| idegen, mint a nagy tüntetések sorai között. Tagadjuk a |
|
| S valaki egy kopár fennsík közepén palástot vesz magára, |
| elindul a lakatlan térben, ajándékot adni senkinek. Pásztor |
| fekszik a konyhakőre, ahol már senki sem lakik. Fel nagy |
| örömre; egy énekes a csillagoknak énekel, két falu közt a |
| műúton. Van, ki magát megtiszteli, megitatja, megajándékozza |
| magát, magának trombitál, s úgy megy a bizalom nagy |
| fölvonulásába el, hogy nincs senki akivel kapujáig együtt |
|
| Ezüstre festjük a diót, legendáinkat mondjuk el, levetjük |
| gondjaink nyűgét és könnyűek leszünk mint gyerekünk. Úgy |
| állunk szerelmesünk mellett, mintha a karban mi énekelnénk a |
|
| S egyszer csak koponyánk fölött meglátunk egy kínos vigyort. |
|
|
Fejem fölé
| Államat hab köti fel, vas alá |
| tartom, istenem hol csavargok én? |
| hamarabb csorbulnak a zsilettek, |
| de hajam könnyen ápolom, valahol |
| vetésnél gyorsabb körmöm, |
| talán egy kurva műve volt |
| ez az örökös frissítkezés, |
| ki vágyakozna szarvasokra, |
| ha nem félnék belefeküdni a földbe, |
| tudja a hold, s a fűevők lehelete szél, |
| és már nem boldogságra vágyom, |
| valami hatalmas karimával |
| csorgatok lábam elé fényt, esőt, |
| míg a korai levendula-szappan |
| szagosítja a tömeg árterét, |
| egy láthatatlan nő ölében állok. |
|
| Fejem fölé magasul a homály, |
| sűrű irhát sarjaszt, hosszú éjt, |
| és jön az idő másvilága, voltam én |
|
| ki jár? micsoda billegés az ott? |
| aki rám szól egy barlangba kiált, |
| dideregtem a szájszélek körül, |
| törvényt sért aki fázik, tudtam én, |
|
| sápadt lesz mint az igazoltatás, |
| kibelezett csengők a kapukon, |
| kilincs, melytől minden sziréna szól, |
| csak nyálból, csontból terem oltalom, |
|
| micsoda sötét billegés az ott? |
| már kisebb mint egy meglógó bogár. |
|
|
| Itt ez a belülről kizárt, |
| mindig mások visszhangja jön, |
| s elfordul mint a folyosók, |
| kalapjukba fogózva mennek, |
| de lábujjhegyen állok itt |
| célpontodnak, közelgő csillag. |
|
| térdelni térdeire, beburkolózni vele, |
|
| talán leül és elragad innen, |
| ha szakállam árnya nyakán? |
| térdelni térdeire, beburkolózni vele. |
|
|
| kiverte bőröm, elhervasztotta |
| kabátomon a nagyfejű rózsát, |
| semmiből elevenedő táncát, gerince |
| ívét, egyszerre vizen, parton, |
| elémszökött, eltűnt, játszott |
| a párolgó víz bogarával, madár |
| sirály hullt ki az égből, |
|
| felnyíló szemhéjam között, kísértet |
| tízujjú lábnyomában, hasáról |
| hajából kihajolva, hasára |
| simulva hajszolom, mintha |
| egymásba vesző hullámok robajában. |
|
|
| Idegen folyótól a hegy havas |
| menne ahova nem mehet, a hegy |
| elsőhavas csúcsára támaszkodna most, |
|
| mert a hó olyan közeli szívéhez, |
| menne ahova nem lehet, idegen |
| folyótól hegyek csúcsaihoz, |
|
| a hajnal művelte vele, idegen, |
| idegen folyónál állna most, |
| a hegy elsőhavas csúcsára menne, |
| ahova nem lehet, szállna és támaszkodna most, |
|
| mert a hó olyan közeli szívéhez, |
| amíg nem mehet csúcsaihoz, |
| idegen folyótól szállna szívéhez, |
|
|
| Szántottam ferdén fölfelé, |
| templomtoronynál magasabb |
|
| szálltam még fülig kopaszon, |
| csupaszon sem boldogtalan, |
| gyöngyözött harminckét fogam, |
|
| szálltam és másztam mintha fönn |
| iszonyúbb szakadék hasadt, |
|
| tériszonyom csúcsáról alá, |
| szédülök, jaj, leszédülök |
|
|
| lépek a kőbe házat, hazát. |
|
| Lassan a mozdony megutál, |
| kígyós kövek tükre vagyok, |
| fejemnek vetett fő nélkül, |
| kilógok az üres vagonból, |
| hol van az éjféli középkor, |
| nőfekvésű köveknek tükre, |
| fájok a vonatnak, hol van |
| ki a sziklát megszántaná, |
| túl a fölgyújtott temetőn? |
|
| márványzúzalék rendetlen fűfészke, |
| nevezetlen kórót bányászó kecske, |
| télbe készülő elhagyatottság! |
|
| vér hóval, örökzöld fával, |
| földíszítve sárga sugárral, |
| rejtett késsel, jönnek hóvirággal, |
| kivágott örökzöld fácskák késsel, |
| pamutbabák éjféllel lefejezve, |
| tengervízajándék pálinkásüvegben, |
| borjak száján csecsemősarjú, |
| utak védőkorlátja vérrel, |
| zörgő levéllel, vér vérrel, |
| hóvirággal, hó hőgutával, |
| ibolyával, ibolya vérrel, |
| fa árnnyal, árny favirággal. |
|
| Megvilágosul, nyilvánvaló, |
| rácsosodik az akácfa-karám, |
| túl a megváltatlan népen, |
| ide űztek a sarkcsillag alá! |
| akáckoronában lakatlan fészek, |
| lakatlan ól a vadsóskában, |
| leghidegebb a lábam hüvelykujja, |
| megvilágosul, belát a vadnyúl, |
| csak húzzuk a tüskét anyám, |
|
| Csak egy halottól lenne hidegebb a ház, |
| kihűlései, másnapos talpaim a falnál, |
| előbújnak a tüskék őszi gyűjtögetésünk |
| gallyaiból, mennyi hazudós ige |
| a féligolvasott könyv vége felé, |
| hazudnak bújj-bújj-zöldágat, |
| akár lakható meleget két körmöm kályhácskája, |
| cigarettámat eloltom, háromszor visszajövök, |
| mert tűzbe részegedne itt minden, |
| parázs rejtőzik valahol, tudom, |
| ekkora tűzszomj szikrát csihol a porszemekből is, |
| fölégetné a papír a betűk rovargyűjteményét, |
| vigyorgó rendetlenségből kihullanának |
| hol az a rejtőző parázs? háromszor visszajövök, |
| mi lenne ha vörös ujj zengetne hárfát a képen? |
| sír apám arcmása, miért nem hagytam |
| összemosódni kertje leveleivel? |
| aggódó szemeim, hamutartó-matatásom, |
| lekapcsolni a biztosítékot, |
| s mint tenyeret belehelni ezt a hazát, |
| ekkora tűzszomj szikrát csihol, |
| erdei utakra gondolok, mintha már havasokba |
| távolodnék, ahhoz a tűzhöz, ahol |
| makkász-árnyékom növekszik óriásra. |
|
| Rajzold párás tükörképedre nevem, |
| öltözésedből ne fordulj vissza sóhidegen, |
| oda ahol csak térképvászon a tenger, |
| de omló part, homok és cápatetem, |
|
| ahol az áradó szerencsepatkók |
| visszagörbülnek satuvá térdeiden, |
| ne kívánd oda térded, se fejem, |
|
| miért csak térképvászon a tenger, |
| ha omló part, homok és cápatetem, |
| ahol az áradó szerencsepatkók |
| visszagörbülnek satuvá térdeiden. |
|
|
| tisztábbak lennénk-e? kevésbé |
| riadozók? hallgatagabbak? |
| szívverésünkből megsemmisülést? |
|
| berendezkednénk, rendje lenne |
| 24 órának lenne magunkban rendje, |
| megszokva hússal összeforrott fafejet, |
| levágott kézzel kézfogást, |
| ballonná fújódott rovart, |
| mondd, mit csinálhatnánk amott? |
|
| tomboló fejünk csitítgatják az orvosok: |
| ha innen élünk meghalunk, |
| beleolvadni! élve maradunk, nyugalom! |
| oda ahol nem tudunk semmiről, |
| mindenki egyféle sózott hússal él, |
| az országlás alatt háromkirályok |
| s a havas répaföldön felejtetteket |
|
| onnan jönnek az inneniekért. |
|
|
| Kétségbevonása fűárnyaknak is, |
| következik virágok letiltása, |
|
| dér a kökényszedőkre, vízmegtagadás, |
|
| következik a bőr erkölcstelen, |
|
| repülők leverése, tiltott |
| tél lesz tél lesz társalkodás, |
|
| kimondom utolszor fű, fa, |
| május, nap, lepke, szerelmem, |
|
| rá a jégvisszhang, fűrész, |
| cilinder, szög, rozsda, bádog. |
|
|
| Hajlékom, földbemélyülő életem, |
| enyémmé lakom ezt a mélyülőt, |
| hozzáhajlok mint harmathoz a fű, |
| letépett levelek lelke suhanta át, |
| körülvesz annyi kioltottfényű csönd, |
| enyémmé lakom, időm lesz a tér, |
| nagybetűk hátterét hátterébe |
| olvassza meg a líra zöld jegét, |
| regények hullaházát járja át, |
| van elég fű, törzs, kő és földdarab, |
| ahol hártyáim horzsolódtak, |
| kimostam vásznamból éjszakám, |
| elhagyott kékből szőve függönyöm, |
| elcsöppentgettem annyi vért, |
| ide a remény szekrényeit, |
| csavargásunk cipőit ágy alá, |
| patkánysárga ördögnyakon a láb, |
| kelmék leszálló ködéből kilép, |
| elrongyolták a mások kulcsai, |
| míg a magány szoknyája átúszik, |
| meghal a villany, ég a tűz, |
| találkoznak bolyhok, redők, |
| hallom a meghajlás neszét, |
| szárnysuhogást egymáson át, |
| áll az asztal, alszik az ágy, lobog a tűz. |
|
|
Skarabeusz-szemű
| nem lelsz anyára énbennem |
| ha hölgy vagy hűtlened leszek |
| te farkaskutyák orra vagy |
| te hölgyek hanyatlása vagy |
| te borjak pusztulása vagy |
| nem lelsz anyára énbennem |
| ki szem mögötti árny ha vagy |
| skarabeusz-szemű sötétség |
|
Világvégi otthonom
| Androméda-köd zöld rétje végén |
| otthonom, Erzsébet napra elmegyek, |
| készítem szögem, kalapácsom, |
| hogy búcsúzhassak, farolok |
|
| pengess eltévedt sugarat, |
| gondolj rám, fejjel lefelé |
| rád gondolok, mint pókjaid |
| nyálamból párolok oxigént, |
|
| Csak én, még a madár se jár, |
| rendetlenségben hagyta dolgait, |
| csörlője ronggyal kitömött, |
| szálló korpája fényt szakaszt, |
| kocolódva röpködnek katonaládái, |
|
| zöld rétje végén, otthonomban, |
| gondolj rám fejjel lefelé, |
| rád gondolok mint pókjaid, |
|
|