Tiltott házban

Ha meghalnék, rám kellene törnöd az ajtót, egyedül élek, teveled csak a szerelem idején, e tiltott házban, akkor is rejtegetlek, ha meghalnék magadban sirathatnál engem fal mellett visszalopózva, lábujjhegyen, hogy senki se lásson, ugy szólítlak, hogy meg ne hallja senki, mert itt a papagájfecsegés kedvesebb, inkább éreznék ferde cipősarkamról magányom, kormos falaimról a szeretet hiányát, jobb lenne nekik födetlen fejem esendőségét jeges esőben látni, léptem utáni pusztaságra vágynak, hogy négykézlábra állíthassanak, s nagyságukat hihessék vízszintes gerincem fölött, ha már hozzájuk nem hasonlitok, nyáladzó háziállatuk nem leszek, kiherélt kosuk van elég, a kimetszett farkaskutyák küszöbükre hullatják szőrüket, mert erős vagyok általad, sérti őket e szerelem, jobban mintha szobanövényeikre hánynék, ruhád suhogása nyomorukat juttatja eszükbe, verőered madárfej-ütögetése az eltékozolt erdőt, itt ahol nincs egyetlen zöld bokra a reménynek, s fölbontatlan gyászjelentés minden telefon, szeretlek mint a kiscsikókat fehér ágyékom idején, itt ahol nincs mult és jövő, anyám térdén ébredtem ilyen nyugalomra, mint a te térdeiden, első szerelmesem jövetelében bíztam ennyire, egyszál ingben, foszló fa alatt.