A gyerek

Szalad, megáll, megiramodik, rácsot zördít, hintán zuhan, gondolkodik, homokos perecet csikorgat fogain, kiáll a dombra, legömbölyödik, bőre fűcsikos, szája alatt május zöld maszata, keze két poros libatalp, bőre áttetsző kismadarak nyaka, ő az egyetlen friss levél, kiszolgáltatott, boldog és szabálytalanul röpködő, ha ő nem született volna meg, fába égetett nevek közé merülnék, nélküle falak tunya hősége fénylene, nem ültettek volna tulipánt, olajfát, hatalmas nyárfát, boszorkányszél húzna a napra fekete zsákot nélküle, elöregedett századommal egyedül maradnék, minden elsüllyedt mosolyom, majomkorszakom rikongatásai, halott szemek fényéves sugarai a játékszereken, egy szinten a parki kutyák szemével, a parkőr szöges botja körül, virágmagasban, gyerekem és gyerekkorom, külön-öröm, a mohos ágról rámkiált, térdhajlata körül pörög, sárga hajába levelét köti a bokor, lehuppanása labda-hang, labdaként ütődik társaihoz, s elgurul tőlem, elgurul, küldött, ki el sem búcsuzik, elsuhanó kezét örökké hiányolhatom, lábnyoma összefűz krétamázas köpenyével, új férfiak esti borostájával, lábnyoma összefűz a fegyelmezett betonnal, a szertelen fémek rengetegével, ahol majd énekem kövirózsáját mentegeti, harmatnélküli világban, üveges napvilágban.