Új év
| Huszonnyolcadik évem elején |
| esik a hó, elolvad, szél háborog, |
| akár a régi hó, a régi víz, a régi szél, |
| de micsoda arcot fátyoloz, |
| micsoda lábat mázol csatakosra, |
| miféle ember aki szélbe dől? |
| Gyanakodtok régi öltönyök, |
| régi barátok, vének, asszonyok |
| becsukjátok a virágtalan ajtót. |
| Ha krétám lenne fölírnám nevem falaitokra: |
| Itt járt éjszaka emléketek, |
| toporgott, s elveszett előletek, |
| most kezét nézi a hideg vason, |
| övé a kéz, övé a láb, övé a fej, |
| ő billegett a kék gyerekcipőben, |
| az ő kobakját csiklandozták a szalmás |
| kiskabátok, ő az istentelen |
| mákszem a piros ministránsruhában, |
| tenyere színültig világ bársonyával, |
| fogolymadarak zsufolt fészkétől ő a boldog, |
| orrában érez levágott réteket, |
| fülében a tücsökzenéből felszökő sóhajt, |
| amikor szüzessége elveszett. |
| Bőröm gyöngyházszín sebhelyes, |
| a vér beforradt útjait őrzi a bőröm, |
| szemgödreim ádventi színben, |
| végülis ez marad belőlem, |
| pedig a mentőautók belsejét sem ismerem, |
| műtők tele tükreiből nem szakadt husomba kés, |
| nem ismerem a vigasztalan szenvedést, |
| nem ismerem a végső búcsuzást, |
| temetőföldes kezemet nem sározta be könny, |
| majd eljön minden pontosan, mint ez az év, |
| ahogy a férfiak homlokához fölértem, |
| végülis ő lesz látható belőlem, |
| akit a kínok vágtak, összegyürtek, |
| a lombhullató fákat örökzöldre bűvölő |
| ének mögött a veszendő ember arca. |
|
Fölriasztott reggelem
| Vásznaim csomóba gyűrtem hasam alatt, |
| ágyam mélyére kotortam magamat, |
| párnám fehér csuklya, fejem betetőzi, |
| nyílnak és szűkülnek takaróm redői, |
| álmom kénsárga fátylából kitakarva |
| önmagam idegen mása, elnyűtt rongya |
| fölsandítok alulról a világra, |
| elsiklik fölöttem a nap világossága, |
| elsiklik, rézkilincset ragyogtat, |
| kifordult selyembélések ragyognak, |
| ruhák tarka indái tekerednek, |
| gallérokkal fogasra hegyesednek, |
| fölfujódott függönyök úsznak a huzatban, |
| fölkelek közéjük, járok szakadatlan |
| a rendetlenség árnyas ligetében, |
| át a kiöltöttnyelvü cipőkön mezítlen, |
| hol a vázák virágai omlanak le, |
| a szirmok bánatában koslatok egyre, |
| orgona, hamu, naftalin szagában, |
| féligevett gyümölcsök hulladékában |
| imbolyog bőröm tulvilági sápadtsága, |
| homályból a fénybe, fényből a homályba, |
| összegyűrt képhez hasonló fintorral |
| járok föl-alá öregesen lógó orral, |
| körülöttem szamárfüles könyvek egymás mellett |
| mint fölforgatott, becsukott szerelmek, |
| leszakadt gomb, üres zseb, kifli csücske, |
| fölriasztott reggelek sokasodnak körülöttem, |
| pókháló a lámpán, mögöttem sárga por, |
| kiszőrösödik a telefonzsinór, |
| mert csak bolyongok, dülöngök oda-vissza, |
| réstől a résig, ajtót ajtóra nyitva, |
| hogy kijuthassak innen valahol, |
| lassan lélekké vékonyodom. |
|
Szülőhazánkra vall
|
Bátyámnak
| Sasdögöt látunk a havon, akácosok |
| verebeket hajítanak fejünk fölé, |
| rongylabda-gurulású nyulat hajszol tekintetünk, |
| árnyunk a hörcsögök téli álmán átsuhan, |
| ruháink fekete hullámzása már nem ismerős, |
| mikor hazamegyünk, karunkba befogva a szél, |
| gépek utszéli haldoklásából |
| hazavezetnek jégpatkós nyomok, |
| s nem köszönnek a szembejövők, |
| s nem tudjuk kinek köszönünk, |
| s vállakat látunk, ormokat, várromokat, |
| napos oldalukat csodáltuk valamikor, |
| s eszünk, iszunk, ízetlen ételt, savanyu bort, |
| hányingeresen, mint a másnaposak, |
| s vigasságunkból füstszagu ing marad, |
| kocsmaudvaron vér, vizelet, törött pohár, |
| pletyka fejezte be a balladás szerelmeket, |
| bakancsból, vatelinkabátból kioldva |
| nem szállnánk már föl sohasem, |
| és árvák lennénk ott, ahol |
| kofaságba hajszolnak a hétköznapok, |
| s hebegésbe zilálják szavunkat düheink, |
| tél lenne mire kiegyenesednénk a földön, |
| életünk fölsérti a földet, |
| s bolondok, muzsikuscigányok lennénk, |
| hogy adjunk még vigasztalást, |
| már csak napokra mehetünk, mégis hazamegyünk, |
| mert mi is esendők vagyunk, szeretetre vágyunk, |
| mint mezők magányos diófái kertek után, |
| nem kérünk mást csak egy zugot, |
| hol békességgel alhatunk, |
| szemünkben egyetlen sugár emlékeztet, |
| mint jégből a fűszál, elmondhatjuk hazafelé megyünk, |
| karunkkal bekeríthető otthonra lelünk talán, |
| ha más nem, a bazalthegy lefejezett válla régi lesz, |
| szülőhazánkra vall, mikor |
| vénemberjajgatást utánoz majd a szél. |
|
Inkább lennék
| Mintha lennék a karvalyod, |
| inkább jó ebed, nem fiad, |
| mint két kicsorbult kardlapot, |
| inkább szőrben szundítanék, |
| államat mancsomra hajtanám, |
| csak ontanám, csak bontanám. |
|
Védjük magunkat
| Vállak között zúzolódik szerelmem: |
| egyszer a villamos elviszi örökre, |
| hajnalra, trombitaragyogásból |
| kihullok belőle összetörve, |
| alvatlan, torzonborz fejemet |
| lehorgasztom, elveszítem miatta, |
| a horkolások omlásán kívül, |
| arcom levélhullás simogatja, |
| őszi virradat, utcák, megüresedek, |
| megtelek az ő forgatagával, |
| gyűlölöm félszárnyú ágyamat, |
| deres fatörzsnek vetem a hátam, |
| áthűlök, kifényesedik lélegzetem, |
| mint a fejfájás elmém hasogatja |
| ez a kiszolgáltatott szerelem, |
| leejtett pohárral törik össze, |
| segítségért nem kiabálhatok, |
| késsel kicsorbul, rádióval sivít, |
| csapok hideg vizével elcsorog, |
| mire oltalmas fedele megépül, |
| deres fatörzsnek vetem hátamat, |
| elhull gyerekkéz-forma levéllel, |
| bőrrel megkékül, szívvel megszakad. |
|
Másoké ez a május
| A szerelmesek világát május koszorúzza, |
| tücskökkel sajgatja, baglyokkal telehuholja, |
| fűvel, lombbal zöldíti bársonyosra, |
| ne menjünk oda szerelmem, |
| másoké ez a május, mienk a tücskök roncsa, |
| az odvak vén lakója, a szálanként eltünő fű, |
| a lombok ganaja, a levelek pókháló-szürke rostja, |
| ne menjünk oda szerelmem, |
| ahol csak sírni tudnánk, ahol elménk megzavarodna. |
|
| Ebben a nagykapus, huzatos, |
| penészloncos, perzsaszőnyeges kőhazában, |
| egymáshoz vékonyodtunk a bajban, |
| egymáshoz törettünk, fal és tető a beomlott házban, |
| ne menjünk oda szerelmem, |
| ahol behunyt szemmel is rádtaláltam. |
|
| Fölgyujtanánk az erdőt, ha mi most odamennénk, |
| mentsük szemünket a lángoló szarvasoktól, |
| orrunkat az égő madarak szagától, a sülő tücsöktől, |
| bőrünket a tüzet fröcskölő lombtól, |
| ne menjünk oda szerelmem, |
| mert elvesztenénk egymást, ha mi most odamennénk, |
| elvesznénk magunk is a szomoruságtól, |
| mi lenne belőlünk? ki védene engem |
| a ringyók combjától, a szesz lila hamujától, |
| ne menjünk oda szerelmem, |
| ki védene téged a pecsétgyűrűs ujjtól, |
| a celofánropogású magánytól? |
|
| Megújulunk majd, akár az ország, |
| halottak, szenes gerendák után virággal |
| hazát teremt a szerelmeseknek, |
| zugait kibéleli fű és lomb bársonyával, |
| megújulunk majd, s odamegyünk szerelmem, |
| ahol ma sírni tudnánk, ahol valaha rádtaláltam. |
|
|
Befejező
| Jobban
hiányzom erkélye madarának, |
| mint ez a vasnyelü
kés kezemben, |
| mit keressek mellette, mért szeressem? |
| már csak pusztulnom lehetne miatta, |
| akit magammal fölcseréltem, úgy szerettem, |
| hát elhagyom pofon,
ölelés nélkül, |
| hogy légzését is elfeledjem. |
|
Búcsú az ifjúságtól
| Sugarat és családot átkoztál körülöttem, |
| öltél és vakítottál, széttörtél jegygyürüt, |
| ajtót nyitottál rám, és minden idegennel |
| kifosztattál, hogy ágyam is kihűlt, |
| éheztettél, s mint barmot nyers virággal |
| etettél, számra zúzott liliom keseredett, |
| míg sárga epét okádtam, hátulról leütöttél, |
| befröcskölted fehér ingemet vérrel, |
| fölgyujtottad gyulékony napjaimat, |
| menekülésig kinoztál, akaratod dühében |
| veszélyesen megszelídültem, téli vadak |
| száraz sírását gyakoroltattad velem, |
| mocskos kézbe erőltetted kezemet, |
| jeltelen földbe ástad emlékeimet, |
| jelenemet is emlékké kuszáltad, |
| lábakhoz görbítettél, amikor |
| tornyokhoz kellett volna egyenesednem, |
| boldogan búcsuztatlak, ifjuságom. |
|
Rézerdő
| Rézálom, réznap, rézvirág, |
| ringyó lett, oda a palota, |
|
| mégis megyek, bár nem tudom |
| minek keresem ami nincsen, |
| ahonnan el kellett mennem, |
|
| fákról csapkodnak utánam, |
|
| csak türelmem ne fogynál; |
| szerencséd fiam, hogy öreg |
|
|
A gyerek
| Szalad, megáll, megiramodik, |
| rácsot zördít, hintán zuhan, |
| gondolkodik, homokos perecet |
| csikorgat fogain, kiáll a dombra, |
| legömbölyödik, bőre fűcsikos, |
| szája alatt május zöld maszata, |
| bőre áttetsző kismadarak nyaka, |
| ő az egyetlen friss levél, |
| kiszolgáltatott, boldog és |
|
| ha ő nem született volna meg, |
| fába égetett nevek közé merülnék, |
| nélküle falak tunya hősége fénylene, |
| nem ültettek volna tulipánt, olajfát, |
| hatalmas nyárfát, boszorkányszél |
| húzna a napra fekete zsákot nélküle, |
| elöregedett századommal egyedül maradnék, |
|
| minden elsüllyedt mosolyom, |
| majomkorszakom rikongatásai, |
| halott szemek fényéves sugarai a játékszereken, |
| egy szinten a parki kutyák szemével, |
| a parkőr szöges botja körül, virágmagasban, |
| gyerekem és gyerekkorom, külön-öröm, |
|
| sárga hajába levelét köti a bokor, |
| labdaként ütődik társaihoz, |
| s elgurul tőlem, elgurul, |
| küldött, ki el sem búcsuzik, |
|
| elsuhanó kezét örökké hiányolhatom, |
| lábnyoma összefűz krétamázas köpenyével, |
| új férfiak esti borostájával, |
| lábnyoma összefűz a fegyelmezett betonnal, |
| a szertelen fémek rengetegével, |
| ahol majd énekem kövirózsáját mentegeti, |
| harmatnélküli világban, üveges napvilágban. |
|
|
Ember a kövön
| Tusakodott az iszonyattal, |
| iszonyú lett maga is. Halott. |
| Vércsíkok fakadtak a járdán körülötte, |
| Szégyenlősen fordult a kő felé, |
| veresége jeleit rejtegette, |
| a koponyát, az agyvelőt, a vért. |
| De nem tudta elhitetni senkivel: |
| alszik, majd egyszer hazatalál. |
| Mert aki látott földre bukott vizimadarat |
| kinyujtott nyakkal, szárnyába csavarva, |
| tudta halottat lát a járdán. |
| Ő sem élhetett halhatatlanul. |
| Körülállták, lefényképezték, |
| ki fekszik ott? micsoda kör közepén? |
| rázárták a fekete autó ajtaját |
| a könyökig kesztyűsök, az utcaseprők |
|
| Előbb még mivelünk ragyogott |
| füstben, fából való szobor, |
| s fölijedt, minden mozdulatával |
| helyet csinált magának az összekuszált időben, |
| belsőzsebéből ibolyacsokrot huzott elő, |
| denevérszárnya között botladozott. |
| A gyaloglást végképp megutálva |
| nem akart alábaktatni a lépcsőn, |
| ezerkilencszázhatvanegy április |
| zsebretett kézzel vártuk, hol kujtorog? |
| Magyarország alvó népe fölött, |
|
|
Elvesző lépted után
| mintha sohasem láttalak volna szerelmem, |
| mintha nem is te szültél volna engem, |
| üres asztaltól, társaim, egyedül |
| eltántorgok kézfogásokból kioldódva, |
| szememre lábdobogásos mennyezet feketül, |
| inkább mennék egy istállóba, |
|
| hiába szerettek, éltek nélkülem, |
| székeim porát sem izgatjátok szobámban, |
| hát fölkelek, felöltözöm, |
| itthagyom e lassu haldoklással altató ágyat, |
| ahol keresztté lett karom, |
| csákány a lábam, el ne szálljak, |
|
| hát fölkelek, hajam lobogtatom, |
| éjszakai villamos szélviharával, |
| valakit szólítok telefonon, |
| legalább hangommal háljon, |
| vénséges kézből virágot veszek, |
| szálanként hajítom ablakotokba, |
| s eltünök, mintha köveket |
|
|
Virágok
| Virágok, díszzsebkendők, zsabók, |
| gyöngyházgombok, fülbevalók, |
| lefekszem közétek pipacsok, |
| lóherebojtok, lucernafüggők, |
| még árnyatok is szájpiros, |
| fodrok, kacsok öleljetek, |
| akartam mint egy kisgyerek |
| mint réti kő, mint a csömör, |
|
Elégia a hegyi házból
| Berendezem levegődet lélegzetemmel, |
| gerincem vaságyad matracán, |
| kilincseden ujjlenyomatom a tied, |
| menedékem, mostoha fedelem, |
| a sarkcsillag hasadékodon át |
| s ha rágondolok megfagyok, kis hegyi ház |
|
| hasonlitunk, magasban, mégis egyedül, |
| kicsorbult kéménnyel állsz, |
| bejöhet szél, rabló, szarvasbogár, |
| s elhagyott mert ijedős volt a szerelem, |
| hasonlatossá lettem kerted fáihoz, |
| most értetlenül meghajtom fejem |
| az északi égbolt csillagainak, |
| mint az almafák lecsupált koronája, |
| mint a vasdárdás orgonák, |
|
| nem akarom érteni, gyűlölöm magyarázatát, |
| még akkor is ha mindenki hegyi házba költözik, |
| kit nem óv bölcsesség, gyávaság, |
| még akkor is ha sárral betapaszthatom |
| hasadékaidat, kis hegyi ház, |
| ablakod közét ronggyal betömhetem, |
| föllobbanthatom vaskályhád tüzét, |
|
| szakállamat megnöveszthetem, |
| hogy le ne fagyjon állam a pokróc fölött, |
| míg a papirzsák-süvegű rózsafát |
| nővel is hevítem ágyamat, |
|
| levelet söprök, száraz lombokat égetek, |
| galléromról kefélem hulló hajszálaimat, |
| cipőm sarkáról a fűeres sarat, |
| öltözök, mint aki valakire vár, |
| ne lásson elhagyatottnak engemet, |
| s megszólal fejem fölött. |
|
|
Mit kívánjak neked?
| Micsoda meztelen lehettél, |
| még szívedet is láthatták bőröd alatt |
| micsoda kiszolgáltatott lehettél valamikor, |
| ha most torkodig öltözöl, |
| hajad rézsisakját szemedre húzod, |
| ágyadig szelídíted a magányt? |
| négy kisangyal-szárnyra találok |
| mivel törjelek föl, mit kívánjak neked? |
| miféle szelet küldjek, hogy kifordulj, |
| akár a lomb, kimozdulj súlyos ölelésre? |
| mivel itassalak, hogy elfelejtsd |
| amit én nem ismerek, s nem tudom |
| tigris sárga szeme volt-e a tükröd, |
| vagy lassan kifosztottak, |
| mint az ártatlanokat szokás? |
| hány fokos szeszt adjak neked, |
| hogy táncolj az utcán mezítláb, |
| papir-repülővel dobáljalak-e |
| mint az iskolapadban, hogy nevess, |
| szétdúljam tekintetedet, kelméd és frizurád? |
| a szerelemnélküli napok olyan gyorsak, |
| egyszer csak találkozunk a halállal, |
| akár egy kóbor kutyával éjfél után, |
| folyam habján lásd meg csontvázadat? |
| lehullott diófalevélbe harapj? |
| micsoda keserűség a tied, |
| ha most torkodig öltözöl, |
| hajad rézsisakját szemedre húzod, |
| ágyadig szelídíted a magányt? |
|
Különös évszak
| Láttam kettéhasadt nyilat őszvégi mennyben, |
| kukoricalevelek kapkodtak szárukhoz, |
| csipkedték akár begyüket a gémek, |
| meglendült napnyugat felé |
| a kiégett tányérvirág, s lehorgadt, |
| irták tele a mezőt elégiával, |
| orvvadászok könnyeztek a hidegben, |
| rothadás csúcsozta a káposztafejeket, |
| esőcseppek özönöltek a fagypont felé, |
| vörös suhintása az almafának |
| kölykök arcán élt tovább, |
| és ellobbantak a halottakon a gyertyalángok, |
| egerek, rókák, öregek húzódtak a földbe, |
| csak a mohos kálváriák vetették hátukat |
| a hegyek oldalának, várták |
| a tetőre menekülő szerelmeseket, |
|
| mintha megutált szeretőt látnék |
| ujra pucéran, más volt az az ősz, |
| már nem olyan, mint amikor |
| meleg hamuban futottunk mezítláb, |
| iskolatáskát csaptunk egymás fejéhez, |
| nem olyan mint amikor összebújó lélegzetünkből |
| lehajoltam a kályhát begyujtani, |
| az új anyához illő virágszál után, |
| mert lyukas sapkámért is visszamentem, |
| s féltem, nem hagytam-e ott, |
| mint a nyitvafelejtett gázcsapot, nevemet, |
| mert nem sírtam az elutazóért, |
| bálványok, bundás gyerekek mosolyába veszett, |
| mint a sajnálat, gondoskodás, szerelem rendjelét, |
| nem kaptak szememből könnyet, |
| számból igézetet, kezemből hálát, |
| a nagykabátok alól kicsúsztak a térdek, |
| mint sásból a halak, kibuktak elém, |
| kinyílott a bereteszelt ajtó, várt, |
| kinek a magány megvékonyította hangját, |
| gyerekes asszony szökött, |
| hogy eső mossa össze velem, |
| míg gyermekemnek más mesélt, |
| s nem éreztem az eső borzongatását, |
| mással hált akit valaha szerettem, |
| mint anyaméhhez a magzat, |
| reggelre kideresedtek paplanom csücskei, |
| mégsem voltam boldogtalanabb, |
| ismertem a csalódások nehezen gyógyuló |
| láttam messziről gyerekem |
| lábával csengette az utcát arrafelé, |
| fekete sörény, fehér haj között |
| laktam fülbemászókkal azon az őszön, |
| üres lepkebábokra lestem az ágyból, |
| mint kiskorom pamutcipőire, |
| pókok másztak meg, talpam görcsbe rándult |
| ha gilisztára tapostam ágyam előtt, |
| mégsem irigyeltem a báránybunda-bélésű cipősöket, |
| nem irigyeltem habfürdőt, selyemköntöst azoktól, |
| akiknek nem kellett félni, |
| hogy kitakaróznak éjszaka, |
| nem keltettem szegénységem hitét, |
| a nehézéletűek fölé nem röpítettem |
| a mocsok el ne veszítsen, |
| letaroltattam héjamig én, csupasz fenyőmag, |
| biztonságom gőgjét elveszítettem, |
| nyertem szabad szemmel láthatatlan repülést, |
| nem voltam boldogtalan azon az őszön, |
| mit az első hó bátortalan hullása befejezett. |
|
|
Egyes szám második személy
| Sötét szálakkal erezi haja az eget, |
| nyaka elfedi a fél láthatárt, |
| lábujjhegyen kinyúlva ferdülök, |
| kancsal leszek, hogy lássam a világ |
| mit készít ellenem háta mögött, |
| táncol öklöm, s ellenségem között, |
| bárgyu dalokat énekel, pocsolyát |
| paskol sárosra, újra gyerek leszek, |
| hazám elé áll, gyerekem, szülőm |
| testvéreim elé tolakszik, s fölnevet, |
| ő az egyes szám második személy |
| akihez szólok és újnak hiszem, |
| mint borotválkozás után képemet, |
| s únom mint esti tüskés képemet, |
| minden művem övé, a magányos mosolyt |
| ő adja, ő is vonja vissza majd, |
| hogy pengét élesít a fájdalom, |
| magamba ölném ha megölelem, |
| könnyem tükrében megfésülködik, |
| kezem leejtem már, e becsukott |
| könyvből nem bántom, nem magasztalom, |
| olyan közeli nem is ismerem, |
| sugár és árnyék, s én fáradt vagyok, |
| csak megnézem még, csak meghallgatom. |
|
Felejthetetlen
| Kifényesednek magukban a kilincsek, |
| levetett zoknim esettsége megszünik, |
| mert itt van, hóna alatt napraforgó-kalappal, |
| ruhája májusi dombocska oldala, |
| testére repült s becsavarta, |
| s idehozta, pedig nincs köze hozzám, |
| megjelenik, a mennyezetre vetkezik, |
| cipői, harisnyakötői, ruhái |
| szilveszteri lampionja közé |
| csipkenadrágban lefekszik, |
| ikrei térdén isznak tejesüvegből, |
| tekintget, mint anyarigó a diófán, |
| alászáll, mintha vízpartra jönne le hozzám, |
| asztalomra ül, olvassa leveleimet, |
| kisajátítja tollamat, könyvem utolsó lapját, |
| ingembe bújik, függönnyé és huzattá változik, |
| ébresztőórám lesz, éjféli cigarettám, |
| érte fizetni nem kell, nem kell szerelmet vallani, |
| nem kell esketők, bírók elé vezetni, |
| nem csal, nem karmol, nem csapja földhöz magát, |
| én teremtettem, bennem létezik, |
| megunhatatlan és felejthetetlen. |
|
Mint a többi estén
| flörtök flancok csillagok |
| mint a többi estén polcok |
| máshová mész mint a fáradt |
|
Dolgozat: Éjszaka
| Csónak – partról kecsesen vízre csúszva |
| vitorlás – fehér ábrándnak kigyúlva |
| repülő – suhanása két hegy közé |
| sas – becsukott szárnyú hullása fák közé |
| ahogy a hangya besétál a mohába |
| úgy kellene bejutni az ágyba, |
| ágyam multjának susogásába |
| árnyékosodó ludcsapatba piros hintaló-hátra |
| kenderföldek tüsszögtető szagába |
| Egyedül alszom el hosszú haldoklással |
| lábam – itt föld amott ég falában |
| karomat mellemre fektetem keresztnek |
| a zsákszájú négy saroktól mentsen meg |
| villanyoltás vakság belső zúgást hallok |
| azt hiszem eldobbant szívemre pitymallok |
| szeretnék álmomban válni vitorlássá |
| vagy kecsesen eső selymek csónakjává |
| disszidálni reggelig a világból |
| el a szirénákkal kaszabolt éjszakából |
|
|
| nem találom ha fölébredtem |
| itt marad tányérja csöndje |
| eltűnik hogy harmattal éljen |
| elmegyek én is mindenképpen |
|
|
| asztalra hajlik kérdőjelnek |
| kifőzdék főzelékszagán át |
| szesszel kúrálja mint a náthát |
|
|
|
Tiltott házban
| Ha meghalnék, rám kellene törnöd az ajtót, |
| egyedül élek, teveled csak a szerelem idején, |
| e tiltott házban, akkor is rejtegetlek, |
| ha meghalnék magadban sirathatnál engem |
| fal mellett visszalopózva, lábujjhegyen, |
| ugy szólítlak, hogy meg ne hallja senki, |
| mert itt a papagájfecsegés kedvesebb, |
| inkább éreznék ferde cipősarkamról magányom, |
| kormos falaimról a szeretet hiányát, |
| jobb lenne nekik födetlen fejem |
| esendőségét jeges esőben látni, |
| léptem utáni pusztaságra vágynak, |
| hogy négykézlábra állíthassanak, |
| s nagyságukat hihessék vízszintes gerincem fölött, |
| ha már hozzájuk nem hasonlitok, |
| nyáladzó háziállatuk nem leszek, |
| a kimetszett farkaskutyák |
| küszöbükre hullatják szőrüket, |
| mert erős vagyok általad, sérti őket e szerelem, |
| jobban mintha szobanövényeikre hánynék, |
| ruhád suhogása nyomorukat juttatja eszükbe, |
| verőered madárfej-ütögetése az eltékozolt erdőt, |
| itt ahol nincs egyetlen zöld bokra a reménynek, |
| s fölbontatlan gyászjelentés minden telefon, |
| szeretlek mint a kiscsikókat fehér ágyékom idején, |
| itt ahol nincs mult és jövő, |
| anyám térdén ébredtem ilyen nyugalomra, |
| első szerelmesem jövetelében bíztam ennyire, |
| egyszál ingben, foszló fa alatt. |
|
Hazám
| Csalogattál ékszerdoboz-külsejű fővárosoddal, |
| s egyedül hagytál a pályaudvaron, |
| kerestelek, te nem voltál sehol, |
| csak a Keleti Károly utca, csak a nő, csak a Duna, |
| ahol elveszhetek, ahol elúszhatok, |
| érettségizőruhám gyorsan elrongyolódott, |
| körülszaglásztam fekvőhelyemet is |
| s már csak azért kerestelek, |
| hogy tettenérjelek apám romjainál, |
| szétzüllött kapcsolataim reggelén, |
|
| ezek a hegyek nem a tieid, |
| a mocsárban duskáló bivalyok, |
| a gyorsvonatra ásító fanyerges szamár |
| nem a te igásbarmaid közül való, |
| s az óramutató nem a te földrengésedtől állt meg, |
|
| idegenek kenyerét eszem, idegenek italát iszom, |
| hiányzol ellenfelem, hazám, |
| összetévesztlek szerelmesemmel, |
| búcsuzása is zászlóintegetés, |
| mikor a hideg beáll ablakaid közé, |
| havaseső rácsozza ajtóidat |
| hazamegyek, nyaram zöld ingeivel |
| csomagostól hozzád deresedem, |
| s majd elmondom valakinek |
| micsoda hegységeken hurcoltam át emlékedet, |
| az érthetetlen társalgásokból |
| lestem a feléd induló vonatokat, |
| vártam észak felhőiből vándormadaraid. |
|
|
Levelek a Splendid Hotelből
| Nem látszik a hegytől a hold, |
| önmagam dicsfényében állok, |
| újszülött békességgel, a kő is aranybolyhosan, |
| dicsérve a holdnélküli fényt, jó ez az éj, |
| e félsötétben látlak, te távoli, |
| te hangtalan, beszélhetek veled, |
| ágyam hiánya, melletted alhatok, |
| mindenekkel együtt, magam, gondoltad-e, |
| mennyire egymásra maradunk, külön, |
| hegyre billenő holddal emlékezünk, |
| Balatonból kibukó homlok, váll, kereszt, |
| sugarak habos fátyolhullása, nád, |
| nádas-pletyka a combról, hitted-e, |
| mennyire egyedül maradunk, |
| s összegubancolódnak a hidegben az írógépszalagok |
| s nem három hónapos ez az út. |
|
| Nélküled lenne-e hazám, nomádok sátra, |
| nomád, csavargó veréb, hazátlan akác |
| eszembe jutsz, mert semmink sincs, |
| hát élvezzük az állatok birtokát, |
| napot, vizet és földet, s kétlábon járunk |
| vágyakozásunk égboltja alatt, |
| a múlt, veszteségeink története, |
| madarak tojáshéj-roncsa, a jövő, |
| tavaszi szélből kiálló száraz ág, |
| nem a mienk, még halottaink sincsenek, |
| távol a temetők virágoskertje, |
| ahol elalhatunk, évszakok biztonsága |
| hova lett, alkonyok iga nélkül |
| enyém se voltatok, ebédlőasztalok |
| szaporodó terítékei, s a ti tortakészítő |
| nyelvetek áhítata, sztaniolba csomagolt |
| titkaitok, vásárlás szertartásai, |
| nem is sajnálhatom, hol a varázsbot |
| avatni harmincéves kölyköket? Pedig |
| láttunk egymáson szárnyakat a nyár |
| éjjeli illatában, önmagunk |
|
| Mesévé leszek érted, csikos boriték, |
| törődött selyempapir, fogas bélyeg, |
| vezérfej hullik lábad elé, |
| ellepnek majd a levelek, irásaimra |
| fekszel, napjaim történetében fürödsz, |
| táskádban kulcsod sem találod, |
| de hallod a bevonulók szüntelen harmonikáját, |
| Anna Szergejevna sarkvidéki keble fölött |
| Manuel trópusi trombitája szól, |
| látod a tengert egy házcsúcsra kikötve, |
| hajókorlátra állok, te sikoltasz |
| megcsallak, bevallom neked, érezz, |
| bünbánatom virágát postára adom, |
| hegyi faluk csöndjével altatlak el aztán, |
| piros szőlőlevéllel teleálmodom álmaidat, |
| medvetánccal ébresztelek, talán a kanáris |
| ablakok megnevettetik bőrödet köpenyedben, |
| lakodalmak papírfáklyái kivilágítják |
| lépted zaja verőerem lüktetésébe rejtve, |
| szavam szerveid mélységes sóhaja, |
| ha nagyon szeretsz testet öltök, |
| egy ezred bakacsodálkozással kisérlek, |
| a zsörtölődő, öreg időtől megszabadítalak. |
|
| Nem hozlak zúzos falaim közé, |
| hozzáfakulnál székeimhez, |
| vágyakoznál idegenre, halálra, |
| aranysujtásos darázzsal barátkozom, |
| tanulom a repülés természetét, |
| világ legkisebb harmonikája a fényből |
| ideszáll, szellő billegteti, |
| oly áttetsző a szárnya, mintha szárnya |
| se volna, eltünik a pihékben, |
| hegedühúr boldog sírása csupán, |
| madarak kék útjain barangol, trágyadombok |
| gyűrött szalmaszálát a napsugárral |
| összeköti, virágot ujságpapirral, |
| homlokodat kezemmel, mig én |
| a levágott tyuklábaknál vagyok, |
| hulladékommal lakom, levetett rongyaimmal |
| bélelem fészkemet, muszáj fölszállnom, |
| gyalog szomszédomig sem érek el, |
| ragadozó karmom között repüljetek |
| kedveseim a szirtre, csak onnan térhetünk haza, |
| ó ha birodalmak hegységeit látja az ember |
| maga alatt, megkeresheti házát |
|
| Világosság záporoz, bugyborékol a fény |
| éjfél után, ideje lenne elaludnod, |
| fordulj a falnak, vesd le |
| nappalom négy rétegét, csak simogatásom |
| selyemingét hagyd magadon, |
| nem csillaghullás, esőcseppek a hold felől, |
| még nem hadak, dinnyés kordék a piacokra, |
|
|
Harangszó a tengerészért
| verébszájból hullatott szalmaszálat, |
| port, kavicsot söprök halomba, |
| csuklóim görcsösek, sírba valók, |
| sírba valók, nem söprögetésre, |
| ágbogas ujjaim közül az idő kiszalad, |
| arcom a koponyát jelzi már, aki leszek, |
| az utolsó mosdatás vize, mint az eső, |
| lassan már etetni kell akár a csecsemőt, |
| de gondozóm se lesz, tehetetlen öreg az asszony, |
| csak a halotthoz jönnek el, |
| csak a halottat mosdatják, |
| csak a halottat öltöztetik, |
| meghalt, sokat élt, öreg volt, |
| tűzre vágom a pajta tetejét, apránként, lassan, |
| én az ágyban is fázom, kell a tűz, |
| mennyezetre vetődő piros lobogás altat el este, |
| tűzre vágom a pajta tetejét, |
| hol az a kardpengésü sás? |
| kit védene a nyári éjszakán |
|
| Nekünk nagy ez a ház fiam, |
| az ürességtől megreped akár a téli ég, |
| kicsi hízót ölünk, kicsi lábasba főzünk, |
| kicsi életet élünk édesem, |
| csak ez a világ olyan végtelen, |
| ha látom az árva tányérokat fiam, |
| ha látom a nagy bödönöket, |
| ha látom a harmadik ágyat, |
| ha végigmegyek kamrán és szobán, |
| világot jártam érted azt hiszem, |
| ha csillag lennél, látnálak fiam, |
| ha csillag lennél, kisütnél minden este, |
| nem feküdnék le oly korán, |
| te legszebb fényű csillagom, |
| hosszan néznélek, hogy behunyt |
| szemem mögött is lássalak. |
|
| Hagyjátok a sírást öregek, |
| ne sajnáljátok magatok, üljetek ki a napra, |
| nézzétek a bogarak röpdösését, |
| ne féltsétek fiatokat sem, |
| hallgassátok ki a törvényt, |
| jutott tinektek jóidő elég, |
| higgyétek el, az öregkor: magány, |
| ha fiatok tenyerén élnétek tovább |
| akkor sem lennétek boldogabbak, |
| ahol tinektek hűsölni lehet, |
| ő a virágos udvaru falusi állomások, |
| előtte föld, víz, szél szabadsága, |
| s valahol egy másablaku ház, |
| máspuhaságu ágy, másizű kenyér. |
|
| Diófák vitorlásain vonult el tőlünk a gyerek, |
| üres ólak bárkáin csorgott alá, |
| a rozsföldek hullámait elhagyta igazi tengerért, |
| most ismeretlen csillagok alatt, |
| ismeretlen halak fölött hajózik |
| ki tudja hol? miféle parton áll? |
| a szétmállott térképeken keresem |
| szemüveggel és gyönge lámpafénnyel, |
| arca oroszlánfejű földrészekkel keveredik, |
| esőutáni pocsolyák papírhajóit az uton, |
| irkákba álmodott gőzöseit, számjegyeit, |
| ujságpapir-ragasztásos távcsövekkel |
| nem leskelődik napnyugat felé, |
| nem is élt velünk igazán, |
| nem kedvelte a szelíd teheneket, |
| a dacos kisbikákat, a vetés, aratás idejét, |
| a hosszú esőket szerette, |
| igen-kék egű, igen-sárga házfalú, |
| igen-zöld lombú képeslapjaival tele a ház, |
| lábnyomával tele a földkerekség, |
| hadifoglyok járhatnak ilyen messzire, |
| hihetetlen, hogy az én fiam, |
| hihetetlen, hogy a mi gyerekünk. |
|
| Igértél nekünk meséket idegen világról, |
| selymet, gyöngyöt, prémet igértél nekünk, |
| hogy ne legyen olyan egyedül |
| hogy ne legyen olyan elhagyatott-szegény |
| tudjuk, a tenger gyönyörű, |
| aratáselőtti mezőkre hasonlít talán, |
| de félek én fiam a hirtelen viharoktól, |
| a síró kiscsibékre, a becsukott ablakokra, |
| a kioltott tüzre emlékszel-e még? |
| ágyszélen remegő, gyors-szivverésű, |
| szapora-lélegzetű édesanyádra |
| távoli viharoktól féltelek én, |
| tengerbe veszni annak nem szabad, |
| akit ennyire szeretnek édesem, |
| álmomban gyakran megjelennek |
| rossz nőkkel, késhegyekkel, |
| kiáltottam, sírtam érted, |
| most karodba kicsoda kapaszkodik, |
| hogy oda ne menj ahol vért ontanak, |
| hogy meg ne üssenek, kicsoda áll eléd? |
| ki fektet le, ha az ital ledönt? |
| ki mormolja neked bátortalanul: |
| vigyázz magadra, ki suttogja neked, |
| hogy el ne vessz, hogy meg ne halj! |
|
| ruháim, ékszereim, cipőim, |
| kenőcseim és illataim tőled valók, |
| eszedbe jut-e még hangom, szám íze, |
| tenyerem vonalai, szememben a fény, |
| eszedbe jut-e még ez a ház, |
| ahol ritka látogatásaidra vár |
| ágy, kamra, forró víz és ital? |
| ahol ritka jöveteledre készülök, |
| ha magamra lobbantom a selymet, |
| fiatal testem, mint repülni induló kócsag, |
| lábam épphogy a földre ér, |
| ha muszlinruhámban fölállok, |
| ha fehér nyakamat fekete prémmel koszorúzom, |
| láthatnád gyönyörű vagyok, |
| s már azt sem tudnád mi a szebb, |
| szemem, vagy a borostyán, |
| lábfejem, vagy az aranysarú, |
| láthatnád, gyönyörű vagyok, |
| gyönyörü vagy te így egyetlenem, |
| gyönyörű vagyok, mégis hasonló |
| levegőm, áttetsző társam a vágyakozás, |
| mint az elhagyott asszonyok, |
| egyedül fekszem az ágyban, |
| s nappal, mint szűz viselem |
| testem, öltözetem pompáját miattad, |
| hogy egyszer visszagyere. |
|
| Ahogy a kikötő lármája elhallgat a fülekben, |
| s a láthatár alá lesüllyed part, ház és hegyorom, |
| úgy hiányoznak a gondolatokból |
| szülők, barátok, feleségek, |
| a hajólapátokkal, a rádiójelekkel, |
| a szelek, felhők és csillagok változásaival, |
| húsz-huszonöt kéz munkája süllyedés ellen, az a fontos, |
| húsz-huszonöt száj éneke, bolondozása |
| félelem ellen, fontosabb, |
| mint az elhagyott szülők, barátok, feleségek emléke, |
| csak letekintenek, csak mosolyognak, |
| ha ezek a képek látnának, hallanának, |
| megfeketednének a kétségbeeséstől, |
| összegyürődnének a zokogástól, |
| hát meg ne tudják, micsoda hullámok döntögetik |
| a hajót viharban, micsoda hullámok dörögnek |
| a fedélzeten kedveseik lába előtt, |
| van, aki egy éjszakába beleőrül, |
| öltözzenek fel az otthoniak a világ minden ruhájába, |
| vágyakozzanak, hallgassák a különös történeteket, |
| de szót se arról, hogy a gyapotbálák kigyulladnak |
| egy nappal a kikötő előtt, |
| szót se a hosszas italozásról, |
| amikor nincs egyetlen józan a fedélzeten, |
| csak az isten védi részeg fiait, |
| a mennyet kideríti, a vizet megnyugtatja, |
| repülőhalakkal locsbolja a hajó oldalát, |
| egy szót se arról, hogyan várják az autós nők |
| fehér testükre a barna szenvedélyt, |
| szót se minden kikötővárosban arról az egyről |
| akihez hazamenni, akitől búcsuzni lehet, |
| mert ez az élet könyörtelenül összeroppantja az érzelmeseket, |
| akár a szél a roskadásig termő gyümölcsfa-koronát, |
| a mult terhét nem lehet viselni annak, |
| aki veszélyből menti magát, |
| nem lehet tünődni édes otthoni síron |
| kettéhasadt hullámok fölött, |
| nem lehet ünnep nélkül hagyni a megmaradást. |
|
| mint a lepkék, s a virágok, |
| azt hittem valaha, nem hittem |
| a lepkék elbujtak meghalni fakéreg alá, |
| s én itt maradtam levetett menyasszony-ruhámmal, |
| a távoli tenger emlékeivel, |
| s már irigyen nézek a parkok felé, |
| kart karba öltött párokon felejtem szemem, |
| nincs olyan tavasz és nyár, |
| amikor sárga ruhámban lefekhetek |
| látok a nők tekintetében, |
| tudják a férfiak nyomorúságom okát, |
| gerincemet csiklandozzák lélegző simulással |
| bocsásd meg nekem a gyorsabb szívdobogást, |
| a bőr bizsergését bocsásd meg, |
| ne vess meg engem keblem forrósága miatt, |
| a boldog faleveleknek mondom el bánatomat, |
| majd ezek a boldog falevelek is leperegnek, |
| kínomra ráismernek, amikor |
| leszakadnak a fáról, lecsapódnak a földre |
| a kerekek alá, az emberek talpa alá. |
|
| Ezen a földön, ezen a földön, ahol |
| rozsvirágszagot hömpölyget a szél, |
| rozskalászok ezüst élei forognak |
| beláthatatlan távolságon át, |
| ahol szomjúságomat nem olthatom, |
| mintha egész hazám rozzsal vetették volna be, |
| úgy gyűrüzik, villog, bukdos ez a világ, |
| körülkeríti multam minden helyét, |
| körülcsapkodja, átömlik emlékeimen, |
| borítsam magamra ezt a fecskékkel játszadozó |
| ezen a földön, ezen a földön, ahol |
| lehettem volna jó szántóvető, |
| ezen a síkon, ahol minden faformát ismerek, |
| még azt sem felejtettem el, |
| merrefelé nőnek az ehető gombák, |
| hol fészkel a legtöbb örvösgalamb, |
| vigasztalan öregeimmel vigasztalom magam? |
| mit akarok? kezdjem elölről? |
| legyek kopasz? járjak mezitláb? |
| maszatoljam lekvároskenyérrel a számat? |
| legyek olyan kicsi, mint a mákszem? |
| álljak meztelenül a sorozók előtt? |
| megtépett inggel, bevert ablakkal? |
| ital árával fizessem meg örömeimet? |
| vérrel, elkopott körömmel, felőrölt szerelemmel? |
| félelemtől meghibbant társamat |
| kisérjem haza újra boldogan, mert végre hazajöhetek, |
| s csak álljak az üres házban, ahol |
| tüzvész utáni szagot érzek |
| a hamutartók fölött? ahol |
| öntudatlanul szaggatom gombjaimat, |
| s egyszercsak észreveszem kezemben |
| a gombok, hajszálak, rongyok szemetét? |
| újra álljak az üres szekrény előtt, ahol |
| hiányoznak kabátjaim mellől a női ruhák, |
| cipőim mellől a körömcipők, saruk? |
| bolyhosbelsejű üres üvegek fogadjanak újra? |
| meg por a becsukott ablak alatt? |
| koporsófedéllel, tenyeremmel födjem le arcomat? |
| keressem a magas erkélyt? |
| áldjon meg az isten a megbocsátás mosolyával újra? |
| kezdjek, vagy befejezzek? |
| okoskodjak vagy dühöngjek? |
| megmagyarázzak vagy hallgassak újra? |
| magamat itéljem vagy a világot? |
| búcsuzó számmal, búcsuzó kezemmel |
| tépjem ki magamból emlékeimet? |
| meneküljek visszafelé, s higgyem |
| talán a régi kocsmák, esték, csillagok? |
| egymáshoz nincsen szavunk! |
| régi szerelmeim félnek emlékeinktől, |
| körénk gyűjtenek férjeket, gyerekeket! |
| megtudjam újra, a szüzek, ringyók, arák |
| újabbaknak valók, idegeneknek valók? |
| ujra induljak, ahova senki nem követ, |
| ahova senki nem indul utánam? |
| útjaim után, ezen a síkon, szülőházam előtt, |
| ahol még érzem szülőm könnyét a bőrömön, |
| ezen a földön, kék tengerészruhámban, |
| rézcsatjaimmal, rézgombjaimmal, |
| sapkám szokatlan szalagjaival, |
| mint egy legombolyított, összekuszált, |
| végtelen cérnaszál után a kék mákszem, |
|
| Istenem, űzd el varjaidat más vidékre, |
| fejünk fölül hajtsd el fekete madaraidat, |
| mert annyi van, de annyi van belőlük, |
| hiába raktam varjú-dögöt kukoricaföldre |
| hiába öltöztettem kabátba, kalapba karót, |
| még álmomban sem hagynak nyugodtan, |
| álmaimat fekete nyüzsgésbe borítod istenem, |
| millió varjú röpül a rozsföld felől, |
| azt hiszem, felhős az ég, |
| csőrükben rézgomb, szalag, |
| csíkos vászon és sötétkék rongy, jaj istenem, |
| ha csőrük kinyílik, édes fiam, |
| széthordott ruháddal tele a világ, |
| leszakított gombjaiddal tele a fű, |
| sapkád szalagjait fákon fujja a szél, |
| de álmomban sem látom testedet, |
| fölébredek, a reggel sem vigasztal, |
| mert a te ágyad vetve van, |
| mert hallatszik a károgás, |
| varjaktól himbálóznak a fák, pedig a szél se fuj, |
| tele az udvar fekete tollal, |
| a halál szárnyatollával mindenfelé, |
| elindulok a rozson át, hogy megtaláljalak, |
| hogy letöröljem homlokodról |
| a sáros madarak lábnyomát, fiam. |
|
| Most elmegyek, most elmegyek, |
| magammal nem viszek hideg ellen meleg ruhát, |
| fény ellen napszemüveget, |
| mint aki éppen elszalad dohányért, |
| úgy megyek el, aki azonnal visszatér, |
| kezem üres, mint a halottaké, |
| előttem és hátam mögött ugyanaz a világ, |
| a rozsföld hullámaival tengerig, |
| mindenütt tengerészruhámban, |
| mint a hullámok nyugalomban szétomolhatok, |
| mindig valakihez, mindig valakitől, |
| hajamat másként hiába fésülöm, |
| barna szem helyett zöldet hiába szeretek, |
| kökény helyett déligyümölcsöt hiába eszem, |
| mindenütt tengerészruhámban, |
| mint a rozsföld hullámai a tengerig, |
| mint a tenger hullámai a rozsföldekig, |
| őrizve harangszót, hajók gömbölyű ablakát, |
| kéményfüst keserűségét, elmegyek, |
| előttem és hátam mögött ugyanaz a világ, |
| hát nem sajnálom magamat, |
| mintha a tengert először pillantanám, |
| nem a vak hátakat őrzöm én, |
| hát nem sajnálom magamat, |
| ne sirassatok, ne sajnáljatok, ne haragudjatok, |
| most elmegyek, most elmegyek, |
| ti forró párok padokon, vasárnapi csónakosok, |
| egymásra hasonlító vén házasok, |
| ti várandós anyák, virágot kapók és adók, |
| rózsaszin masnit kötözők, |
| ti hegytetőn uzsonnázó családok, patyolatos teniszezők, |
| ti egyszer születők, ti egyszer pusztulók, |
| fiatalon fiatalok, öregen öregek, |
| ti szabályosan boldogok, szabályosan boldogtalanok, |
| ugyanúgy tisztességesek, ahogyan tisztességtelenek, |
| de mindig pontosan menők, de mindig pontosan érkezők, |
| ne sajnáljatok, ne haragudjatok, ne féltsetek, |
|
|
|