Utószó

Csizma kellett volna, zsíros közöny, lábnyomom pocsolyavíz tölti föl, bugyborog azonnal, mint a mocsár, fűvel, növénykóccal zsúfolt a sár. Hát visszajutottam, csúf társaság, varjúraj, lakatlan, csünt szilvafák, láthatáron túl is tanyák, kutak, buta ebek őrzik nyomorukat. Mégis laknak erre, mégis haza, áll penésszel meszelt vakablaka, s elterül a hírhedt kerékkötő, végig vízszintesre nyomott mező, hizlal barmokat, pénzt, vásárra dob ifjúságot, emészt talentumot. Laktam már, ismerem természetét, három napra jöttem, éppen elég, jó gyümölcsöt sem ad, szégyenkezem, meglógni lehet csak, búcsúzni nem.